Tavaszi vonzalmak és vonzatok

Filed under :személyeskedés

Itt a tavasz, csiripelnek a madarak, bagzanak a macskák, tüzelnek az ebek és mindenki dugni akar… Röviden, tömören elemezve, az én olvasatomban ma ennyi a tavasz.

Ja, és nem utolsó szempont az, hogy az embert sokan ismerik. Túl sokan. Elég lenne kevesebb is, köszönöm szépen.

Azért jókat vidulok. Szagról tudják az emberről, hogy van valakije, tökre mindegy, milyen titulusban is, a tényeken semmit nem változtat, még növeli is a buxindexet… Akkor is csak egyedül látnak szinte állandóan és amíg el nem jönnek azok az idők- lehet, soha-, hogy valakinek a kezébe csimpaszkodva kóvályogjak a környéken, ez az állapot marad is így. Addig lehet próbálkozni… finoman, durván, akárhogyan, de lehet… Én meg élvezem, mert nőből lennék, vagy mifene. Ja, és ki is használom, mert az is élvezem. Avagy, nem hűtjük és oltjuk a tüzet kapásból, hanem meghagyjuk a hímnemet abbéli szilárd hitében, hogy Mohács még nem veszett el. Még akkor is, ha nem ő az én várkapitányjelöltem. Mondjuk sosem lehet semmit tudni. Noname bármikor megint begárgyulhat, mert neki is tavasz van, és ki tudja, merre és hol vakarózik majd nőket hajkurászva. Fő a bizalmatlanság, akkor nem lehet annyira pofára esni, mint amennyire…Sose égessen már fel az ember minden hidat maga körül, főleg, ha nem tud úszni.

Ma a régen vagy volt, vagy majdnem volt közünk egymáshoz pasik világnapját tartottam meg. Ők azon bűnös lelkek, akik valamilyen különös oknál fogva- és még véletlenül sem azért, mert lefogytam (nem a szart nem)-, megint úgy gondolják, hogy fel kellene frissíteni ama bizonyos múltbéli dolgokat. Vagy úgy gondolták, mégis rá kéne lépni arra a híres tettek mezejére és leszaggatni a virágokat. Hiába, férfiak… tavasz, bagzás… meg ilyesmik.

Dilemmagenerátor nem kertelt, közölte, hogy a múltkor meglátott, amikor mentem valamerre és rájött, hogy meg akar kapni.  Erre szépen lehet mosolyogni és nem mondani semmit. Hadd vágyakozzon, az még nem bűn. Azért a baszott jól nézel ki megjegyzése simogatta az önérzetemet. De persze ha lefordítom magyar nyelvre, csupán annyit jelent, mikor dughatnálak meg?

Aztán ott van az én valaha bevált Vészfasz névre keresztelt barátom, akivel egyfajta szexuális szimbiózist alkottunk. Mikor kinek volt éppen ideje és kedve szerint. Na, ő tényleg csak szexháziállatként tartott egyedként vonult be a  pasitörténelmembe. Hiába. Kinek-kinek a maga megillető helyét kell elfoglalnia benne. Előrelépési lehetőség meg nem igazán van. Főleg mostanság. Na, rajta ma nagyon jót nevettem, merthogy elmesélte, a múltkor kénytelen volt visszafordulni és mégegyszer megnéznie magának az utcán… nem ismert ugyanis meg, csak látott egy számára jónőnek tűnőt. Emlékszem is rá, mikor történt ez pontosan, mert már akkor ezen röhögtem, hogy tuti, nem esett le neki, az a nő én vagyok, akit ismer, ráadásul elég közelről…

Aztán akadnak még egyéb vezérhímek is, akik ismét próbálkoznának. Persze, ha megint egyedül lennék, tuti, elnyelné őket a föld. Vagy nem…


Hímsoviniszta hittan I. rész. Mit merészel hinni a férfi…

Filed under :Elméleti agybaj, Fontos dolgok, Könyvajánló, pánik

A férfi jogai: Avagy mindazon előjogok, amelyek azért illetik meg a férfiakat, mert ők férfiak
- Joga van hozzá, hogy több joga legyen, mint a nőnek, és joga van hozzá, hogy ezt magától értetődőnek tartsa.
- Joga van különböző elvárásokat támasztani a nővel szemben csak azért, mert az nő. (Álljon mindig rendelkezésre és viseljen el mindent.)
- Joga van hozzá, hogy csak önmagának tartozzon számadással, és maga döntsön róla, mikor kíván rendelkezésre állni. (aztán meg joga van pofára esni, ha a nő akkor pont nem ér rá, amikor kefélni támad kedve őkelmének)
- Joga van hozzá, hogy úgy gondolja, bizonyos jogok csak őt illetik meg. (ja, ő pisál állva, joga, sőt kötelessége lecsukni azt a kurva wc-deszkát és ez bizony, csak az övé… )
- Joga van objektívnek tartania magát. (nekem meg jogom van őt egy szubjektív marhának tartani)
- Joga van saját dolgait felsőbbrendűnek tartani.
- Joga van hozzá, hogy igaza legyen akkor is, ha nem tud mellette érveket felsorakoztatni, és magától értetődőnek
tartsa, hogy mindent helyesen lát, és ennek megfelelően cselekszik.
- Joga van hozzá, hogy ő határozza meg a párkapcsolat játékszabályait. ( ami nincs leírva, az mintha nem is létezne… )
- Joga van hozzá, hogy hallgasson, ködösítsen, ne adjon magyarázatot, másoktól viszont megkövetelje a teljes nyíltságot.
- Joga van hivalkodni és fontoskodni, és nem eltűrni, hogy a háttérbe kerüljön egy nő mellett.
- Joga van hozzá, hogy learassa az elismerést mindenért, amit tesz, és egyetlen eredménye se maradjon észrevétlen.

- Joga van azt is megérdemelni, amiért nem tett semmit. A tény, hogy férfi, teszi rá érdemessé.
- Joga van hozzá, hogy végighallgassák és törődjenek vele.
-  Joga van információt visszatartani arra hivatkozva, hogy nem ér rá.
- Joga van elutasítani mindent, amiről úgy gondolja, alárendelt viszonyba kényszeríti, és ahhoz, hogy ez ne képezhesse vita tárgyát.
- Joga van megvédeni magát, és nemet mondani.
- Joga van hozzá, hogy ne kérjen bocsánatot.
- Joga van türelmetlennek lenni és indulatból cselekedni.
- Joga van a másikba fojtani a szót.
- Joga van céljai elérésének érdekében másokra kényszeríteni az akaratát.
- Joga van más idejét kisajátítani és rendelkezni felette.
- Joga van ellenőrzése alatt tartani a nő tetteit, érzelmeit és mindennapjait.
- Joga van megkérdőjelezni a másik szavahihetőségét.
- Joga van ítélkezni a másik felett, megmondani, hogyan viselkedjék, hiteltelenné tenni és megszégyeníteni.
- Joga van dühösnek lenni, támadni és megalázni.
- Joga van hozzá mind a mai napig, hogy ne végezze el, ami nem a férfiak dolga.

Nekem meg azt hiszem, jogom van kilapátolni az ablakon, gyorsan és fájdalommentesen. Joga van mindezekben hinni, aztán belelógatni a szaros bilibe a kezét…

A tény viszont, hogy sajnos sokan ezen fentebb vázolt jogok szerint élnek és cselekszenek. De van, amikor visszanyal az a bizonyos fagyi…

Azt hiszem, hogy nagyon sok nő ismeri ezeknek a dolgoknak egy, vagy nagy részét.

Ha a férfi eltéved, akkor is mi vagyunk a hülyék. Ha a férfinek nem tetszik valami, a barátai előtt is beszól, próbáljuk csak meg mi ezt viszont?! El kell fogadni, ha ő nem ér rá, de ha mi nem érünk rá, jön a hiszti… Hány férfi tud lemondani a dolgairól egy nő kedvéért? Hányszor hallottuk már férfitől, hogy drágám, nem megyek el a haverokkal meccsre és nem iszom magam segg részegre? Ha ő menni akar, valamilyen úton- módon eléri, ha másképp nem, minket tart hisztisnek, és kibalhézza, hogy mi magunk is hülyének érezve magunkat közöljük, menjél csak…Mit csinál egy nő? Elhívják a barátnői valahová, de a férfi durcásan közli, hogy ő otthon lesz akkor este és nem akar egyedül lenni… erre… ja, édes, akkor én is itthon maradok, majd elmegyek máskor, amikor te nem érsz rá… Ugye ismerős?

Némileg felháborító, talán azért, mert a mai világban megváltoztak a játékszabályok. Már a nők is güriznek, pénzt keresnek, közben rájuk hárul minden otthoni teendő is általában. Miért vagyunk csak mi 2 műszakosak? (tisztelet a kivételeknek, mert azért hál istennek, vannak férfiak, akik tudnak fejlődni).

De azért valljuk csak be, a teremtés koronáinak tartott egyedek- akik különben meg nem azok, mert bár az ondó náluk van, de nem tudnának szülni-, nagy általánosságban ilyenek…


Hmm

Filed under :személyeskedés

Néha meg szoktam lepődni.  Gondolom, más is van így…

Nézelődök a neten, jódógomban, és tévelygek erre-arra. Olvastam ma egy-két érdekességet, de arról majd máskor. Ma este nem vagyok tudományos tanulmányírásba bocsátkozó kedvemben…

Na, a lényeg, mert már megint elindultam Ádámtól az atombombán át, minden irányba. Megtaláltam egy régi barátnőmet és elcsodálkoztam. Valamikor sokat lógtunk együtt, az én exem és az ő exe legjobb barátok voltak. Én leragadtam, ő meg továbbállt. És mint látom, mostanra meg sem állt New York-ig. Ott szépen férjhez ment, gyereket szült és a pasi… hát valami kibaszott jól néz ki. Az érdekesség az egészben annyi, hogy mi ketten nagyon hasonlítottunk egymásra. Igaz, a képek alapján most már annyira nem, de azért még vannak hasonló vonásaink. Csak ő megmaradt szőkének, én meg sötét lettem. Néha agyban is. De neki legalább sikerült, úgy tűnik…


Tavasz

Filed under :Elméleti agybaj

Szeretem ezt a tavaszi meleget. Teljesen megőrjít. Idióta dolgokra késztet… (amiről meg nem fogok írni. mert, csak. )

Most éppen régi Madonna számokat hallgatok - meg a szomszédok is, mert fő, hogy gondoskodjak az engem megillető szeretetről- és énekelek, meg táncolok a nappali közepén.

Nem is értem, miért nem a nocomplett nevet kaptam anno…

Ja, utálom a húsvétot, úgyhogy el is távolítom magam a környékről, ha minden igaz. Eddig úgy néz ki. Nehogy valakinek eszébe jusson rovarírtószagú régi orosz kölnivel egy hónapra megbélyegezni…

Elmegyek edzeni. Pasi híjján ma ez jut. Feszültséglevezetőnek…


Ez égő…

Filed under :személyeskedés

Megyek a bolt felé. Autó. Pasi. Jó pasi. Néz, nagyon néz. Észreveszem, visszanézek. Mert idióta vagyok. Azt se tudom, miért nézem. Csak úgy.

Odaérek a bolthoz, közben a hátamon érzem a tekintetét. Különben meg amúgy tényleg nem érdekel senki, mert… ezt mindenki tudja, miért. De persze jólesik, hát kinek nem? Erre mit csinálok? Na, mit? Be akarok menni a kijáraton és csodálkozom, hogy majdnem rámcsukódik az ajtó- merthogy akkor jöttek ki rajta-, na, de mozgásérzékelő meg csak belül van. Fullgáz. Nem néztem vissza. Szerintem röhögött. Tuti.

Na, egy nő, topformában, aztán sík, mint egy üvegajtó.


Ha buzgó hithű vagy, sorry. De akkor meg nem értem, miért olvasol?

Filed under :neten bogarászott

Elsőként 10 Miatyánk azon bűnömért, hogy mégis mit képzelek magamról, hogy ebből is csak azt ragadom ki, amit…

Nektek meg 20 Miatyánk…

“Én egy 21 Éves életvidám:)) Szobafestő keresztény Srác vagyok,Szeretem a munkám,bejelentett munkahelyem van.
Szeretek a szabadban sétálni,motorozni,van egy nagy motorom és egy robogóm,szeretnék majd egy autót is.
De igazából Szeretem az Urat aki megváltott engem a bűneimből!!Ez mindennél fontosabb nekem,és örülök hogy örök életem van.Szeretném ha megtalálna egy komoly gondolkozású lány és idősebb korosztályban,egyet várok,csak is egyet.
Szeretném megtalálni azt az Istenfélő lányt akivel értelmesen megtudom beszélni a dolgaimat,és akivel ketten egyek lehetnénk és hogy a tenyeremen hordozhassam.”

Hát, mindezek nagyon fontos dolgok, a bejelentett munkahely a mai világban, na és az örök élet. Talán valaki írt is már ide, csakis az az 1. “ketten egyek lehetnénk”- jaja, a szex, az fontos. Tényleg.

“Nehéz magáról írni az embernek,éppen ezért inkább arról szólok aki számomra a legfontosabb! Krisztus az és az ő útja,igazsága és az élete!”

Akkor nem értem, most mit keres. Krisztus tudtommal nem netfüggő. Vagy igen?

“Kit keresek?Lehetőleg ne legyen “Született feleség”,a “Szex és New York” sem előny,illetve laptopjával rohangáló,”majdénmegmutatom”-féle nők sem az ideáljaim,mert ez a viselkedés amellett,hogy nőietlen,még vicces is.Minden másra nyitott vagyok.”

Húhha… Teréz Anya utódját tudnám ajánlani… Gyerekek, ki a laptoppal és a csini ruhákkal! Mert nőietlenné válik tőle az ember. Azééé, asszem tudnék neki nőiességet mutatni. Gyanítom. Laptoppal együtt is…

“Szeretném megtalálni a társam,akivel majd Istennel együtt hármas kötést alkothatunk.Még nem vagyok megtérve,de hívő vagyok és szeretnék majd újjászületni”

Nem értem én ezeket az embereket. Sajnálom. Isten majd megsegíti, de azért beledöglik a munkába, máról holnapra él, ugyanúgy sújtja minden baj, mint az egyszerű “halandót”. Akkor mégis, Isten mitől jó?  Miért van annyi beteg, rákos kisgyerek? Nekik milyen bűnük van? Kinek ártottak abban a kevéske életükben?

Sajnálom. Bennem ez a beteges  fanatikus hívőség undort vált ki. Ez van. Lehet, hogy a pokol tüzén fogok rotyogni, de legalább addig is élek.


Autó kontra én

Filed under :személyeskedés

Az átlagférfi: akit lázba bír hozni négy kerek izé, aminek a közepére  alumíniumból különböző formákat varázsoltak oda mindenféle gépek. Ezeket az izéket fel lehet szerelni arra a bizonyos autónak nevezett dologra, amit az átlagférfi általában nagy szerelembe esve maga mellett tudna szívesen akár az ágyban is.  Ennek a megvásárlását általában megelőzi gondos pénzügyi mérlegelés, de tulajdonképpen a lényeg, hogy baszott jól mutasson az autón…  De azééé mégis, el lehet tölteni egy egész délutánt azzal, az internet előtt- akár több napon keresztül-, hogy vajon melyik gumigyár nyárigumija a legideálisabb és hogy akkor melyik márka alufelnije mutatna jól. Amivel persze engem bele lehet kergetni egy gyenge őrületbe és a végén már én ülök a gép elé, mert a teremtés koronája nem találja azt a márkát, amit keres és sík idegbajos- ami rajtam csapódik előbb-utóbb és ezt meg kell előzni-, és akkor már közös erővel az egész délutánt el lehet baszni azzal, hogy… Hát hol a bánatos ragyában érdekel engem, hogy 5 ágú vagy 50 ágú az a kurva felni???  Engem jobban lázba hoz, hogy itt a tavasz, és nincs egy baszott rongyom, amit felvegyek…

Azért a végén mindent megtaláltam neki a neten és lenyugodott. Hiába, a férfi szívéhez lassan az autóján keresztül vezet az út… csak dícsérd és nem marad el a hatás.

Világjáró is ilyen, egyrész “alfa” hím- mielőtt az autójához támaszkodik az ember, gondosan leellenőrzi a hátsó fartályt, nehogy valami karc essen a szétpolírozott karosszérián-, másrész a kamionjára is allergiás…

Hát, Világjáró… kezd hypochonder lenni. Egyik este kiakasztott. Felhív valamikor este 9 magasságában- ami általában vészhelyzet, ha nem hétvégén történik-, és elkezd hímelni, hámolni. Nem is tudja, hogyan mondja, meg izé, de hát most ilyen esetben mégis kit hívjon, mégiscsak én eüs vagyok, meg hát… bennem megbízik. Először azt hittem, bekapott valami neminyavalyát, de aztán kiderült, hogy csak kicsit felfázott. Kiröhögtem és megnyugtattam, hogy nem ebbe fog belehalni… Azért szeretjük egymást, annak ellenére, hogy általában egy ilyen beszélgetés  a te barom, állat és a te mekkora hülye vagy szószerkezetekkel tarkítva zajlik közöttünk. Persze néha még ezt fokozzuk… és általában minden 3. alkalommal elhangzik a mi lenne ha összeházasodnánk című utópisztikus rémálom fejtegetése. Ez  Nőfaló becenévre hallgató barátomnak is kedvenc témája. Nem tudom miért gondolja ő is azt, hogy a kettőnk génállományából valami jó sülne ki… Merthogy ő viszont mindenáron gyereket akar, rövidtávú tervként.

Na, én meg maradok hűen Noname-hez, aki nem biztos, hogy ugyanígy áll hozzám, de amit nem tudok… az után nyomozni szoktam.


Imádom a háziállatomat.

Filed under :személyeskedés

Nincs annál szebb a világon, amikor hajnal 2:33-kor ébredek, aztán feltakarítom a macskám gyomorrontását… Persze nem tudok visszaaludni, és 3:40-kor úgy döntök, hogy laptop bekapcs és megnézek valami filmet. Olyan 6 körül aztán visszaalszom és összetörten ébredek… éppen kávézom, az ágyban… Na, ez viszont már így inkább ínyemre való. Nem is akarok innen felkelni még, de muszáj lesz.
Vár a bolt, a hajfestés, a porszívó… itt a tavasz, Pöcök meg vedlik ezerrel… Meg ordít, hiába pakoltattam ki szegénykémet- hogy ne tüzeljen- nála ez nem akadály. Nem is értem… mi a jó abban, hogy kiokádja magát hajnalban, utána meg rohangál a lakásban idióta módjára és általában csak az ajtók és a falak szabnak neki gátat. Nagyot koppan és folytatja… Lehet, hogy néha agyrázkódása van, azért ilyen kerge?
Noname szerint tisztára olyan, mint én. Jár a szája, meg pörög, aztán meg döglik…


Kedvtelen…

Filed under :személyeskedés

Nincs semmi jó gondolatom. Gondolattalan lettem. Vagy inkább agyatlan…

Napok óta készülök összerakni magam a darabjaimból. Mondjuk hajat festeni, mert szőkenő mivoltom egyre nagyobb teret igényel magának hajtőben… ezt viszont mindenképpen álcázni kell. Nem vagyok éppen topformában. Vajon meddig lehet azt művelni, hogy igazából rejtegeti az ember a gyengeségét?Főként a pasija előtt? Aki nem nagyon látja azt, ami valójában szintén én vagyok.  Azt, hogy imádok egész nap pizsamában mászkálni a lakásban, mint egy holdkóros. Akkor általában átfetrengem a napot és olyannyira nem csinálok semmit, hogy az evés-ivás és egyéb szükségleteken kívül semmivel nem foglalkozom. Tanyázok a kanapén és körberakom magam mindazzal, amire szükségem lehet, hogy ne keljen felkelni. Zacskóból rágcsálok a kekszet, üvegből iszom, és romantikus rinyafilmeket nézek, amiken rendszeresen szarrá bőgöm magam. Ez a kockás kanapé és az én titkos életem…

Azt hiszem, az esti program is megvan… kanapé, és én. Lassan betokozódom itthon, és csak abban bízom, hogy olyan vagyok, mint egy hernyó. Bebábozódom, aztán majd kikel belőlem egy gyönyörű lepke…

Nem is hiányzik. Most nem. Már a bulizás. A potenciális hímneműek, akikről igazából csak én tudom, hogy nekem egyáltalán nem azok. Nekem nem kell más… Pedig itt a tavasz, még a levegőnek is más illata van…

Na mindegy. Nincs kedvem írni.


Politizálok, pedig rühellem.

Filed under :Fontos dolgok

Már megint szilvabefőtt módjára érzem magam. Na, nem nyugalmi szinten. Csak úgy. Bezártak egy hülye üvegbe, aztán egy állat valami lét öntött rám… Vajon milyen élete lehet egy szilvának?

Elmélkedtem ma sokmindenen. Ehhez igazán értek. Mindjárt eszembe is jutott, hogy ha az ókorban élek, nagy filozófus lettem volna. Vagy kurva. Azok a bazi nagy orgiák a fürdőkben, nagy piálással és zabálással… az lehetett csak igazán az élet. Vajon ők ismerték a hüvelygombát?

Tegnap este megnéztem a híradót. Aztán rájöttem, hogy nem kellett volna. Nem szeretek politizálni, de úgy felhúztam magam rajta, hogy lehet, kivándorlok. Rinyál az ország vezetése, hogy nem szülnek a nők. Nem lesz majd, aki eltartsa a jövő nyugdíjasait. Erre elveszik a támogatásokat. Most már még annyira sem fog senki szülni. Jön ezzel a fal dumával, hogy mert más országban sincsenek ilyen támogatások. Ja, csak ott keres annyit a férfi, hogy eltartsa a családját… Nyugdíjkorhatár emelés- közben meg döglődik a magyar, mert kénytelen betegen dolgozni, hogy ne rúgják ki, amivel a saját életkorát rövidíti meg.  No problem, nem kell nyugdíjat fizetni. Nem lesz kinek.  Természetesen megint azokhoz a fejlett országokhoz hasonlítva magunkat, akiknek a lába nyoma milliárd kilométerre van tőlünk… Kicsit elveszünk innen- kicsit elveszünk onnan, természetesen azoktól, akiknek már szerintük úgyis mindegy, hogy egy héttel előbb, vagy később árverezik el a fejük fölül a lakást, vagy döglenek éhen. Azért a felsővezetés és családja biztos idén sem marad itthon nyaralni… akár többször is. Aki eddig jól élt, az ezután is jól fog, aki a peremen, annak meg annyi.

Magyarország, ÉN nem szeretlek.

Basszuk meg a nagy magyarságtudatunkat, mert azon kívül aztán már nem marad nekünk más.



Warning: Unknown: open(/tmp/sess_823401ad0b9919ef769eed72d4e24770, O_RDWR) failed: No such file or directory (2) in Unknown on line 0

Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/tmp) in Unknown on line 0